YCSG
YCSG

Kapcsolat

    Meseszerű Családi Nap a SIC Feszten

    Meseszerű Családi Nap a SIC Feszten

    🇭🇺

    2019 Augusztusában is nagy népszerűségnek örvendett a SIC Feszt– Székelyföldi Szabadegyetem Családi Napja, amely már szerves része a fesztiválnak. A szombati program több, mint hatszáz családot csalogatott ki. A sugásfürdői erdők árnyéka kellemes és hangulatos helyszín a családok számára, ahol kézműves foglalkozások mellett zene- és meseszó hívogatta a kikapcsolódni vágyókat.

    Benedek Elek születésének 160. évfordulója jegyében szervezett családi ünnepen kiemelt szerepet kapott a tradíciókhoz visszatérő gyermeknevelés és a családi értékek fontossága. Az egész napos program, a Meseországban való barangolás során 27 interaktív, ügyességi, készség- és képességfejlesztő foglalkozással, az udvarban található próbatételekből tarisznyában almákat gyűjthettek a gyerekek, sőt a családok együttesen

    Grüman Éva, a Családi Nap főszervezője kiemelte a játszva eltöltött minőségi idő fontosságát. Most érzi úgy igazán, hogy egy bejáratott program lett a rendezvény, ahová szülők és gyerekek örömmel látogatnak ki.

    „Jó érzéssel tölt el, hogy sikerült egy olyan rendezvényt létrehoznunk az évek során, amely hiánypótló és, amely csak a családokról szól. Idén érdekes, a mai trendeket követő előadásokat hallgathattak a felnőttek a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola partnerségében, míg a kicsik különböző készségfejlesztő foglalkozásokon vagy játékokon vehettek részt, még közelebb kerülve a nagy mesemondó munkásságához.”